Kikötőtervezés, -fejlesztés, hatósági ügyintézés

A kikötői infrastruktúra fejlesztése a világ minden táján egyre nagyobb figyelmet kap, nemcsak a gazdasági, közlekedési és turisztikai kihasználtság, hanem a szabadidős célú használat növelésének érdekében is.
Az elmúlt 200 évben alkalmazott jellemző folyó- és tavi szabályozások elzárták a természetes vizek egy részét a szélesebb közösségi felhasználás lehetőségétől.
Napjainkban egyre inkább előtérbe kerül az ember és a víz kapcsolata, ami szükségessé teszi a sportcélú csónak- és kishajó kikötők létesítését is a kereskedelmi és közlekedési célú felhasználás mellett.

Az életminőség javításán és a kikötői létesítmények gazdasági hatásán felül a természettel, így a vízzel való közvetlen fizikai kapcsolatnak is járulékos haszna, hogy fokozza az emberek természethez való kötődését.

A Realiscon szakági munkatársa a szükséges képesítések birtokában és a kikötőtervezésben szerzett több éves szakmai tapasztalatával, valamint az ingatlanfejlesztésben meglévő sokrétű projekt, műszaki és fenntarthatósági jártasságunkkal képesek vagyunk a tavi és folyami kikötők magas szintű tervezésére, szakértésére, műszaki ellenőrzésére és lebonyolítására.
Szolgáltatási elemek/modulok:
> Releváns tanácsokkal segítjük a természetharmonikus kikötőfejlesztési koncepció kialakítását.
> A kikötőtervezéshez kapcsolódó partvonal- és mederrendezési tervek elkészítésére.
> A kikötőhöz kapcsolódó infrastruktúra-kapcsolatok tervezése (vízközmű-, elektromos és gépészeti hálózatok).
> A víziközmű ágazat – ivóvíz ellátás, szennyvíz-csatornázás, csapadékvíz-elvezetés – naprakész elemeinek alkalmazása terveinkben.
> A projektek lebonyolításának vezetése.
> A műszaki ellenőri feladatok ellátása.
A tervezési folyamat során kidolgozzuk az összes szükséges dokumentációt, mint a
> létesítési engedélyhez szükséges felmérések, jelentések, hatásbecslések
> Előzetes Vizsgálati Dokumentáció (EVD)
> létesítéssel összefüggő engedélyes tervek (vízjogi, elektromos, közlekedési létesítés)
> kiviteli tervdokumentációk (vízépítési, tájépítészeti, közúti, közműellátási, régészeti feltárás)
Továbbá közreműködünk a meglévő kikötő-üzemeltetési engedélyek meghosszabbításához kapcsolódó alátámasztó dokumentáció összeállításában, az engedélyeztetés lebonyolításában is.
TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSOK
null

Környezetvédelmi tanácsadás és klímastratégia

null

Vizes élőhelyek tervezése

Ha érdeklődik, vagy szeretne többet tudni
LÉPJEN VELÜNK KAPCSOLATBA
Hintenberger Zsolt MRICS, PMP
Jakab Dávid MRICS

+36 30 786 1020
david.jakab@realiscon.com

image
https://www.realiscon.hu/wp-content/themes/hazel/
https://www.realiscon.hu/
#d8d8d8
style1
paged
Loading posts...
/var/www/clients/client404/web948/web/realiscon.hu/
#
on
none
loading
#
Sort Gallery
on
no
on
off
off